Klió 2001/2.
10. évfolyam
A Budapesten született Toso Doncsev, mint maga szokta mondogatni, a bolgár–magyar barátság gyümölcse, több helyen is működött a kapcsolatok ápolásán Budapesten; legutóbb mint a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke. Ebben a kötetben az utóbbi évek folyamán különféle kiadványokban megjelent tanulmányait gyűjtötte össze. A bevezetésben Marin Georgiev méltatja érdemeit, utal arra, hogy 1984-ben védte meg szociológiai disszertációját éppen az itt tárgyalt témakörben, a magyarországi bolgárok etnikai öntudatáról.
A leghosszabb az első, 1981-ben megjelent tanulmány, ez éppen a disszertáció eredményeit összegzi. A magyarországi bolgárok csekély létszámúak, de gazdasági jelentőségük messze túlmutat ezen, hiszen mint konyhakertészek, új termelési kultúrát hoztak magukkal. Az 1870-es években jelentkeztek először az akkori Dél-Magyarországon, a századforduló táján Budapest lett a központjuk. Ez voltaképpen munkaemigráció volt, előzményei a korábbi évtizedekben mutatkoztak meg az oszmán birodalmon belül. A kertészkedés mellett az építőiparban is tevékenykedtek. Ljaszkovec faluból jöttek az elsők Magyarországra, de a mostani 1200 családfő közül 500 mindössze két bulgáriai faluból származik, Polikraiste és Draganovo (az utóbbiból pl. a szerző atyja is). Az ittlét 1914-ig terjedő első szakaszában még a régi falusi közösségi elvek, a kölcsönös segítség és együttmaradás volt az uralkodó. Az 1951-ig tartó második szakaszban épültek ki intézményeik, 1951 után már állandó etnikai közösségről lehet beszélni. 1914 előtt a Monarchia területére 5204 fő vándorolt be, hosszabb időre béreltek földet vagy vásároltak is, ezen kertészkedtek. 1914-ban érdekvédelmükre alapították meg a magyarországi bolgárok egyesületét, az állandó letelepedés után is ápolták kapcsolataikat az anyaországgal. Budapesten kápolnát és négyosztályos saját elemi iskolát is alapítottak. Az 1930-as években mintegy tízezer fő vándorolt ki Bulgáriából, minthogy a Szovjetunióba, Romániába és Jugoszláviába nem mentek, a zöm Magyarország mellett Csehszlovákiába került. 1945 után többen végleg hazatértek, 1951-ben az egyesület is megszűnt, a magángazdaságot sem lehetett folytatni, de a magyar hatóságok a bolgárok körében nem erőltették a termelőszövetkezetek alakítását. Már az 1940-es évektől kezdve az eredeti kertészek mellett sokan vannak, akik itt végezték tanulmányaikat, és itt is maradtak. A maiaknak csak egyötöde kertészek leszármazottja. Az utóbbi évtizedekben már teljes alapfokú iskolát hoztak létre, templomot is építettek, meg kultúrházat, az iskola mellé pedig még óvodát is. A felmérés idején, tehát az 1980-as évek elején számuk mintegy kétezer, közülük 1811 bolgár állampolgár. A férfi több mint a nő (1038:773). 50 százalékuk 50 évnél idősebb, a 18 éven aluliak csak 18 százalékot tesznek ki. 87 fő él Miskolcon, 67 Pécsett, 95 Halászteleken és 61 Szigetszentmiklóson, néhányan még elszórtan egyebütt, a nagy többség budapesti. Mintegy felük most is kertész, de közel 300 főnek van középiskolai, 250 főnek pedig felsőfokú végzettsége, ezek negyede mérnök, másik negyede orvos. Egyharmaduk itt született, majdnem a fele vegyes házasságból. Az 1976-os alapszabály szerint, egyesületüknek nemcsak bolgár állampolgárok lehetnek tagjai, hanem barátok is (ez a magyar állampolgárokat jelenti). Minthogy a magyar környezet mindig barátságos volt, sem a származás letagadása, sem túlzott hangsúlyozása nem szokás. A teljesen bolgár öntudat és a bolgár származás melletti magyar öntudat között még többféle lehetőség akad. A magyar sztereotípia a bolgárokról az, hogy szorgalmasok, kistermelők. A kapcsolat az óhazával mindig akadálytalan volt, de ma már csak kevesen akarnak végleg hazatérni, ténylegesen csak néhány ilyen eset volt. Magyarországot tekintik már hazájuknak. Egy 1988-ban megjelent tanulmány az itteni bolgárokat nyelvszociológiai szempontból vizsgálta. A mai itteni bolgárok már nem emigránsok, hanem hazai nemzetiségnek számítanak. Nyelvük érdemben az irodalmi nyelv, esetleg ezen belül a tirnovói nyelvjárás. A sajátos kertészeti szókincs megmaradt eredetiben, de ezen túlmenően már a nyelvet a mindennapi életben ritkábban használják. A szabadidő, a tévé magyar környezetet jelent. Akik még otthon születtek, aszimmetrikusan kétnyelvűek, a bolgár nyelv túlsúlyával, de köztük a 18 évnél fiatalabbak már szimmetrikusan kétnyelvűek. Az itt születetteknél viszont már egyre gyakoribb az aszimmetrikus kétnyelvűség a magyar fölényével. A bolgár identitástudat egyértelmű a bolgár állampolgárok esetében és a bolgár nyelvtudás mellett. Ahol ez hiányzik, ott az identitástudat már bizonytalan. Ezért fontos a bolgár egyesület és a kultúrház. Magyar szóátvétel az itteni bolgárok nyelvében alig van. Az 1995-ben publikált Betelepülő kertészekből bolgár kisebbség című dolgozat szélesebb perspektívát mutat fel. A bolgárok a XIV. század óta kerültek az akkori Magyarországra. 170 településen maradt nyomuk. A modernkori letelepedés célja nem a végleges ittmaradás volt, 1914-ig télen még rendszeresen hazajártak. 1951-től tekinthetők már kisebbségnek. Az értelmiség majdnem egészében vegyes házasságban él. A bolgár öntudat megtartásában nagy a szerepe az egyháznak, az ünnepeknek. A szláv írásbeliség ünnepe, május 24. a legfontosabb, ekkor jelennek meg a legtöbben. 1993- ban a nemzetiségi törvény révén jött létre az országos bolgár önkormányzat, ezzel kezdődik az itteni bolgárok történetének negyedik szakasza. A szervezet voltaképpen anyagilag független, de az állami támogatás állami beavatkozást is jelent, ezzel pedig megnő az asszimiláció lehetősége. A kötetcímet adó tanulmány 1984-ben jelent meg, a szerző arra utal, hogy a magyarban a balkáni jelző pejoratív, de a bolgárban is a „bolgár munka" valami átgondolatlanságra utal. A kertészkedés anyagi jólétet biztosított. 1914 előtt erős volt a magyar modell hatása, Ferenc József szakállát utánozták, ha hazalátogattak, megcsodálták őket. A magyarországi tapasztalatok alapján gyakoroltak gyakran kritikát a hazai állapotok felett. A bolgár értelmiségről szóló tanulmány 1993-as, a szerző számuk állandó növekedésére utal. Többen azonban, minthogy nem magyar állampolgárok, nem képzettségüknek megfelelően jutnak álláshoz, ez főképp a humán végzettségűekre áll. A cikk személyes interjúk alapján készült, kiderült, hogy az idősebbek belenyugszanak hátrányos helyzetükbe, a fiatalok esetében viszont már problematikus a szakmai karrier feláldozása a házasság kedvéért. A szakmai kritikát sok esetben etnikainak érzik. Egy 1997-es tanulmány a kisebbségi lét és a kisebbségi irodalom összefüggéseit járja körül. Az alkotó szuverén, nincs kettős kötődése. Az 1918 utáni utódállamokban megjelenő magyar irodalmat mindenki természetesen a magyar irodalom részének tekintette. A magyarországi bolgár irodalom 1915-ben született meg a Magyar–Bolgár Szemle megjelenésével. 1940-es évek elején Dimo Boikliev magyar nyelvű bolgár antológiát adott ki Budapesten. 1992 óta jelenik meg az itteni bolgárok kétnyelvű folyóirata Haemus (Balkán-hegység) címen. Még inkább irodalmi jellegű a Sifrogramm című írás 1995-ből, amely arra utal, hogy vannak olyan versek minden irodalomban, amelyek igen széles aurával rendelkeznek. Ilyen Hriszto Botev Hadzsi Dimitar című verse. Ezeket a legnehezebb fordítani. Egy 1970-es magyar Botev-antológia minden vers két magyar fordítását közölte. Nagy László bolgár népköltésből vett fordításai vetekednek az eredetivel. Az 1982-ben megjelent Alkotó és interpretátor Fodor András válogatott verseinek 1981-es kiadása kapcsán ír arról, hogy ezek zömét Nino Nikolov, valamikor a budapesti Bolgár Kultúrintézet igazgatója fordította, aki jól tudott magyarul (ahogy Nagy László bolgárul). Sajnos akad félreértés a kötetben, Bach Brandenburgi versenye sportverseny címen jelenik meg bolgárul. Ady Endre költészetét Pejo Javorovéval veti össze. A kötetet a magyarországi bolgár értelmiségi, Szvetla Kjoszeva Doncsevvel készített interjúja zárja, ebből megtudjuk, hogy édesapja 1932-ben, 18 évesen jött Magyarországra, kertészkedett, majd kereskedő lett. A szerző maga 1944-ben született Budapesten, a budapesti egyetemen bolgár szakos lett, egyből másodévesként, mert abban az évben nem indult bolgár szak, a másik az orosz volt. 1969-ben jelentek meg első fordításai. Ekkor három éven át a Széchényi Könyvtárban dolgozott, és Keresztury Dezső kruzsokjának volt tagja, többek közt Jeszenszky Gézával és Dérer Miklóssal együtt. Hamarosan a budapesti intézetbe került, majd a bolgár nagykövet, Vladimir Videnov személyes tolmácsa lett. 1991-ben ő lett a nemzetiségi törvényt előkészítő kisebbségi kerekasztal elnöke, ez az 1993-as törvény állította meg a nemzetiségek asszimilálódását, sőt meg is fordította az irányt. Doncsev egy időre a törvény értelmében létrejött hivatal elnöke volt, az interjú itteni terveiről és a cigánykérdésről is faggatta. A kötet az egyik vezető bolgár kiadónál jelent meg, így a bolgár olvasók pontos képet kaphatnak a magyarországi bolgárokról meg a rendszerváltozás után megváltozott magyar kisebbségi politikáról. Toso Doncsev: Balgari ot novo vreme. Sztudii i eszeta (A bolgárok az újkortól – tanulmányok és esszék). Szofija, 2000. Literaturen Forum, 115 o.Niederhauser Emil